_asd.jpg

U21-es válogatottunk döntetlennel kezdte az Eb-selejtezők sorát

2025. szept. 10.  -  Klub
Horváth Kevin végig a pályán volt, és egy büntetőt is kiharcolt a Litvánok ellen.

Banner Magy1

Ahogy arról korábban hírt adtunk, Szélesi Zoltán vezette U21-es válogatottunk szeptember 9-én Eb-selejtező mérkőzést vívott Litvániában, Druskininkai városában. A legjobbak közé pedig az elmúlt időszakban remek formában lévő játékosunk, Horváth Kevin is meghívást kapott. Fiatal tehetségünk az első válogatott összecsapást rögtön végig is játszotta, ráadásul egy büntetőt is kiharcolt. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, így egy ponttal várjuk a következő, október 10-i Ukrajna elleni mérkőzést.

„Nagyon jó volt az elmúlt pár nap. Örülök, hogy új embereket ismerhettem meg, és hogy egy jó, befogadó társaságba kerültem. A csapaton belüli hangulat jó volt az edzéseken, és azokon kívül is. Az edzéseknek megvolt a taktikai, illetve a munka része is. Én is, ahogy mindenki belerakta a maximumot. Nagyon örültem, hogy rögtön a kezdőcsapatban kaptam helyet. Óriási élmény volt életemben először a hazámat képviselni, és a Himnuszt énekelni. Örülök, hogy hozzá tudtam segíteni a csapatot a gólhoz a tizenegyes előtt, azonban a mérkőzésen voltak olyan ki nem kényszerített hibáim, amiket a jövőben mindenképpen ki szeretnék javítani. A mérkőzés eredményével nem vagyunk elégedettek, mert győzni szerettünk volna, de sajnos a végén gólt kaptunk. A szakmai stábtól, illetve a társaktól is kaptam pozitív visszajelzéseket, amiket a jövőben kamatoztatni tudok majd” - fogalmazott honlapunknak Horváth.

Hajrá, Kevin! Hajrá, magyarok!

Fotók: MLSZ

 Asdf

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök