U21-es válogatottunk döntetlennel kezdte az Eb-selejtezők sorát

Ahogy arról korábban hírt adtunk, Szélesi Zoltán vezette U21-es válogatottunk szeptember 9-én Eb-selejtező mérkőzést vívott Litvániában, Druskininkai városában. A legjobbak közé pedig az elmúlt időszakban remek formában lévő játékosunk, Horváth Kevin is meghívást kapott. Fiatal tehetségünk az első válogatott összecsapást rögtön végig is játszotta, ráadásul egy büntetőt is kiharcolt. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, így egy ponttal várjuk a következő, október 10-i Ukrajna elleni mérkőzést.
„Nagyon jó volt az elmúlt pár nap. Örülök, hogy új embereket ismerhettem meg, és hogy egy jó, befogadó társaságba kerültem. A csapaton belüli hangulat jó volt az edzéseken, és azokon kívül is. Az edzéseknek megvolt a taktikai, illetve a munka része is. Én is, ahogy mindenki belerakta a maximumot. Nagyon örültem, hogy rögtön a kezdőcsapatban kaptam helyet. Óriási élmény volt életemben először a hazámat képviselni, és a Himnuszt énekelni. Örülök, hogy hozzá tudtam segíteni a csapatot a gólhoz a tizenegyes előtt, azonban a mérkőzésen voltak olyan ki nem kényszerített hibáim, amiket a jövőben mindenképpen ki szeretnék javítani. A mérkőzés eredményével nem vagyunk elégedettek, mert győzni szerettünk volna, de sajnos a végén gólt kaptunk. A szakmai stábtól, illetve a társaktól is kaptam pozitív visszajelzéseket, amiket a jövőben kamatoztatni tudok majd” - fogalmazott honlapunknak Horváth.
Hajrá, Kevin! Hajrá, magyarok!
Fotók: MLSZ

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 12 | 22 |
| 2 | ![]() | PAKSI FC | 12 | 21 |
| 3 | ![]() | Kisvárda Master Good | 11 | 20 |
| 4 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 5 | ![]() | Ferencvárosi TC | 11 | 19 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 12 | 18 |
| 7 | ![]() | MTK Budapest | 12 | 17 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 11 | 10 |
| 12 | ![]() | Nyíregyháza | 12 | 10 |

































