Az U17 a Diósgyőrt, az U16 az Ikarust győzte le
U17: Alap, 2. forduló: PAKSI FC - DVTK 3 - 0 (1 - 0)
Kezdők: Stier, Osztermajer (Klem 84'), Pumerschein, Buza (Száraz 84'), Sütő, Steiner (Péter 70'), Marosi, Kovács (Vargyas 80'), Nemes (Kákai 84'), Köllő, Rostás
Cserék: Szabó, Klem, Száraz, Vargyas, Kákai, Péter
Góljainkat Sütő 15', Nemes 65', Vargyas 85' szerezték.
„A mérkőzés első harmadát jól kezdtük. Gólt rúgtunk, helyzeteket, lehetőségeket alakítottunk ki. Az első félidő utolsó negyed órájára azonban beszorultunk, az ellenfél többször tudott veszélyeztetni szögletből, szabadrúgásból. A második félidőben feltámadt szél inkább minket támogatott. Úgy éreztem, ha egy találatot szerzünk, akkor eldőlhet a mérkőzés. Ez így is lett: a hatvanötödik, illetve a nyolcvanötödik percben is betaláltunk, így egy jó csapatot legyőzve gyűjtöttük be a három pontot. Gratulálok a csapatnak, hiszen a mérkőzés eredményét tekintve kihozták maximumot egyénileg és csapat szinten is” - így vezetőedzőnk, Osztermajer Gábor.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U16: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 2. forduló: IKARUS-MAROSHEGY - PAKSI FC 1 - 4 (0 - 2)
Kezdők: Viló (Demeter 81'), Fábián, Víz (Markóczi 65'), Mayer, Hamvas (Genzler 65'), Tóth, Juhász (Vajda 87'), Démuth, Csötönyi, Váradi (Gyarmati 87'), Demény (Kovács 65')
Cserék: Demeter, Markóczi, Genzler, Kovács, Gyarmati, Vajda
Góljainkat Démuth 31', 47', 59', Tóth 32' szerezték.
„Szívből gratulálok a játékosoknak! A mai napon maximálisan megvoltam elégedve a játékosok mentalitásával, illetve a nagyiramú tempóval, amelyet diktálni tudtak közel hatvan percig. Az utolsó fél órában a szimpatikusan játszó ellenfelünk megérdemelten tudott szépíteni, illetve az utolsó percig mindent megtett, hogy további gólokat tudjon szerezni. A mérkőzés ezen szakaszában mi már nem igazán tudtuk játszani a játékunkat, azonban így is magabiztosan, megérdemelten hoztuk el a három pontot” - értékelt vezetőedzőnk, Dr. Balogh István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 0 - 1 (0 - 1)
Kezdők: Badó, Fekete, Németh, Herman (Ádám 77'), György (Tamási 41'), Szabó B. (Szabó Zs. 56'), Kovács (Kozma 56'), Gordos, Mráz, Sallai (Nagy 56'), Görgics
Cserék: Koller, Szabó, Tamási, Nagy, Kozma, Ádám
„Jól kezdtük a mérkőzést, több nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre. Az első félidő derekán azonban ellenfelünk egy szabadrúgás után megszerezte a vezetést. Ezután is többet birtokoltuk a labdát, és megfelelő számú helyzetet teremtettünk, de az ellenfél kapuja előtt rendre rossz döntéseket hoztunk. A második félidőben sem változott a játék képe, többet kezdeményeztünk, ellenfelünk pedig zártan és fegyelmezetten védekezett. Az ilyen típusú mérkőzéseken nagyobb türelemmel és higgadtabban kell játszanunk. Azok a hibák, amelyek a múltban jellemezték a csapatot, ezen a mérkőzésen is jelen voltak. Sokat kell még dolgoznunk, hogy játékban, fejben és mentálisan is előre tudjunk lépni” - fogalmazott vezetőedzőnk, Wiesner József.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: Alap Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - ZTE FC 2 - 3 (0 - 2)
Kezdők: Varnyú, Kern, Vesza (Gyöngyösi 41'), Demény, Rafael (László 68'), Kocsis (Orova 41'), Görbe, Baller, Bognár (Báló 64'), Erős (Janács 64'), Péter (Böde 57')
Cserék: Csata, Janács, Böde, Gyöngyösi, László, Orova, Báló
Góljainkat Péter 45', Báló 83' szerezték.
„Tanulságos összecsapást játszottunk a kiváló felépítésű játékosokkal rendelkező zalaegerszegi csapattal, akik sajátos játékstílusukat rendkívül hatékonyan alkalmazták - győzelmükhöz ezúton is gratulálunk. A mérkőzés elején gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, ám játékosaink mentális erejét bizonyítja, hogy rövid időn belül sikerült újra megtalálniuk a ritmust. Idén még nem találkoztunk ennyire szervezett, felállt védelemmel, amelynek feltörése az első játékrészben komoly nehézséget jelentett. A második félidőben azonban sikerült helyzeteket kialakítani az egyenlítésre, bár az ellenfél védőharmadában sokszor lesre futottunk. Ha jól kamatoztatjuk a mérkőzésen szerzett tapasztalatokat, ez az összecsapás igen hasznosnak bizonyulhat számunkra” - értékelt vezetőedzőnk, Mészáros István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U13: Dél-Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - FELCSÚT SE 0 - 3 (0 - 0)
Kezdők: Végh, Szoó, Erdődi, Csobolya, Máriás, Schmitzberger, Szabó, Tuba, Reichert
Cserék: Rudics, Kertész, Görgics, Franyuk, Keszthelyi, Kovács, Faller
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
„Egy jó képességű csapat ellen játszottunk igazi ki-ki mérkőzést, amelynek végén összességében igazságos eredmény született. Ellenfelünk jobban ránk tudta erőltetni az akaratát, amit ki is használt, és a döntő szituációkból ők jöttek ki kedvezőbben. A saját játékunkkal kapcsolatban ugyanakkor nem vagyok csalódott. Több olyan elemet visszakaptam a játékosoktól, amit kértem tőlük, és az elképzeléseink közül is sok minden működött. Bizonyos periódusokban - főleg a mérkőzés elején - megvolt a lehetőségünk arra, hogy gólokat szerezzünk, és ezzel még szorosabbá tegyük a találkozót. Hiányérzetem inkább amiatt van, hogy ezeket a jó időszakokat nem tudtuk jobban kitolni, valamint kevesebb helyzetet alakítottunk ki a megszokottnál. A kapu előtti szituációkban sokkal határozottabbnak kellett volna lennünk, elöl és hátul egyaránt. Pozitívum viszont, hogy az eredmény ellenére több jó egyéni teljesítményt is láttam, és csapatszinten is sikerült előrelépni bizonyos feladatokban. Ezért jár a gratuláció a játékosoknak” - így Váli Roland edzőnk.
U12: Dél-Nyugat, 2. forduló: PAKSI FC - FELCSÚT SE 2 - 8 (0 - 0)
Kezdők: Kiss, Jókai, Mácsai, Sárosi, Ceglédi, Sereg, Dobszai, Kern, Kiss
Cserék: Vasadi, Képli, Staub, Takács
Góljainkat Képli 52'’, Ceglédi 58’ szerezték.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el
„A mérkőzés kezdetének hangulata alapjaiban meghatározta a játék képét. Több játékosunk „túlizgulta” a rajtot, a túlzott bizonyítási vágy egyszerre volt biztató és tanulságos jelenség. Jó látni az akaratot, de meg kell tanulni ennek a kezelését is – és ez a következő fél év egyik fontos feladata lesz. Az előző héthez képest egy szervezettebb, nagyobb intenzitással és gyorsabban futballozó, jobb képességű ellenféllel találkoztunk. Sajnos hagytuk, hogy elhitessék velünk: fölényük működőképes, miközben mi magunk bizonytalanodtunk el. Ehhez társultak a ki nem kényszerített, illetve a kikényszerített egyéni hibák, aminek következtében 45 perc alatt 0–5-ös hátrányba kerültünk, kevés kialakított helyzettel és több nagy hibával. A harmadik negyedre csapatunk összeszedettebbé vált, a játék kiegyenlítettebb lett, ám közben három játékosunk is kidőlt, és a kulcsemberek hiánya mellett már nem maradt erőnk szorosabbá tenni az eredményt. A végén három „könnyű” gólt kaptunk, ezek elkerülésért tett erőfeszítésekkel kapcsolatosan van hiányérzetem. Úgy érzem, ekkora különbség nincs a két csapat között, és biztos vagyok benne, hogy a bajnokságban játszunk majd kiélezett, szoros mérkőzést a Felcsúttal. Most viszont az döntött, hogy lélektanilag fontos pillanatokban az ellenfél jobban reagált, mentálisan előttünk járt – és ebben a játékvezetői döntések is szerepet játszottak. Pozitívum viszont, hogy a csapat végig futotta a mérkőzést, törekedett elveink megvalósítására, és soha nem adta fel – ezért dicséret illeti a fiúkat” - fogalmazott vezetőedzőnk, Barics Péter.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 12 | 22 |
| 2 | ![]() | PAKSI FC | 12 | 21 |
| 3 | ![]() | Kisvárda Master Good | 11 | 20 |
| 4 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 5 | ![]() | Ferencvárosi TC | 11 | 19 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 12 | 18 |
| 7 | ![]() | MTK Budapest | 12 | 17 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 11 | 10 |
| 12 | ![]() | Nyíregyháza | 12 | 10 |


































