POLISSIYA_PaksiFC_UEFAAI6I463138461408.jpg

Szabó: Emelt fővel távoztunk!

2025. aug. 14.  -  Konferencia-liga
Első gólunk szerzője, ikonunk, Szabó János nyilatkozott a Zsitomir elleni visszavágót követően.

Banner Magy2

„Azt a célunkat sikerült elérni, hogy ha már ki is esünk, legalább győzni tudjunk. Összességében viszont nagyon sajnálom, hiszen a meccs közben úgy éreztem, még a továbbjutás is meglesz. Úgy gondolom, ha kint mi szerezzük az első gólt, egy teljesen más párharc lett volna, nem beszélve Bálint elvett góljáról... Ezen a mérkőzésen nem volt veszíteni valónk, mondhatni mindent egy lapra feltéve küzdöttünk. Az első félidő a terveink szerint alakult, ha a Barninak bemegy a helyzete a szünet előtt, még nagyobb esélyünk lett volna, de így is volt, hiszen a második félidőben hamar gólt szereztünk. Emellett, ezzel az eredménnyel elmondhatom, emelt fővel távoztunk. Ebből a mérkőzésből is sokat tanulhatunk, ezek az összecsapások visznek minket előre majd a folytatásban” - fogalmazott a mérkőzést követően első gólunk szerzője, Szabó János.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök