tav2526.jpg

Keletre tolódott térkép - csapatunk a negyedik legtöbb utat teszi meg a 2025/26-os évadban

2025. júl. 22.  -  NB I.
Összesen 4037 kilométert utazunk majd a Fizz liga 2025/26-os szezonjában.

Banner Magy1

A 2025/26-os Fizz Ligában ezúttal is tizenkét csapat méreti meg magát, azonban a mezőny földrajzi összetétele látványosan átrendeződött az előző szezonhoz képest. A Fehérvár és a Kecskemét kiesésével két megyei jogú város búcsúzott az élvonaltól, helyükre pedig két kelet-magyarországi kisváros - Kazincbarcika és Kisvárda - érkezett. Ennek következtében az NBI. földrajzi súlypontja egyértelműen kelet felé tolódott, különösen a nyugat-magyarországi csapatok számára növelve az utazási terheket.

A tizenkét klub az ország nyolc különböző vármegyéjét - illetve a fővárost - képviseli. Budapestről három csapat szerepel: a Ferencváros, az MTK és az Újpest. A keleti országrészből három vármegyéből is érkeznek klubok: Borsod-Abaúj-Zemplénből a Diósgyőr és a frissen feljutott Kazincbarcika, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből a Kisvárda és a Nyíregyháza. A hajdúsági régiót a Debreceni VSC képviseli.

A 2025/26-os NBI-es szezonban csapatunk a megszokott háromkörös lebonyolítás szerint minden ellenféllel három alkalommal csap össze, az otthoni és idegenbeli meccsek eloszlása azonban csapatonként eltérően alakul.

A szezonnyitó ellenfelünk,  a Győr ellen kedvező párosítás vár csapatunkra, hiszen a három találkozóból kétszer hazai környezetben, egyszer pedig idegenben lépünk majd pályára. Hasonlóan alakul a menetrend a Zalaegerszeg, a Puskás Akadémia, a Debrecen és a Kazincbarcika ellen is - ezekben a párharcokban szintén kétszer itthon játszunk, egyszer pedig idegenben.

Ezzel szemben hat csapat ellen hátrányosabb a leosztás: a Kisvárda, az Újpest, az MTK, a Nyíregyháza, a Ferencváros és a Diósgyőr ellen egyaránt csak egyszer szurkolhatnak fanatikusaink stadionunkban, míg kétszer idegenben kell megküzdenünk a három pontért.


Távolságok stadionunktól stadionokig:

Újpest FC – 123 km
Ferencvárosi TC – 125 km
MTK Budapest – 127 km
Puskás Akadémia FC – 137 km
Zalaegerszegi TE – 209 km
Győri ETO FC – 176 km
Kazincbarcika (Mezőkövesd) – 258 km
Diósgyőri VTK – 314 km
Debreceni VSC – 341 km
Nyíregyháza Spartacus FC – 359 km
Kisvárda FC – 410 km

Az utazási terhek sem elhanyagolhatók: a csapatunknak összesen 4037 kilométert kell megtennie az idegenbeli bajnokik alkalmával - ez a teljes mezőnyt tekintve a negyedik legtöbb. Ez is jól mutatja, hogy a földrajzilag kelet felé tolódott bajnokság nemcsak statisztikai érdekesség, hanem gyakorlati szempontból is fontos: például a nyugati végvárként működő Zalaegerszeg számára minden idegenbeli túra komoly logisztikai kihívást jelent a keleti túlsúly miatt, ők összesen 5150 kilométert tesznek meg a szezonban, míg az ország közepén lévő MTK a legkevesebb, 2125 kilométert buszozik a szezonban. 


A teljes lista:

ZTE FC: 5150 km
Kisvárda FC: 4329 km
ETO FC Győr: 4129 km
Paks: 4037 km
Debreceni VSC: 3978 km
Nyíregyháza Spartacus: 3745 km
Diósgyőri VTK: 3405 km
Puskás Akadémia FC: 3173 km
Kolorcity Kazincbarcika: 2827 km
Ferencvárosi TC: 2575 km
Újpest FC: 2404 km
MTK Budapest: 2125 km

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök