
Zeke: Befogadó közegbe érkeztem
Márió június végén csatlakozott csapatunkhoz, és nem is kellett sokat várni a bemutatkozására: a CFR Cluj elleni Európa-liga-selejtezőn rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet, sőt végig is játszotta a találkozót. A visszavágóra július 17-én, Kolozsváron kerül sor, ahol nehéz, de nem lehetetlen küldetés vár a mieinkre. Szélsőnkkel a beilleszkedésről, a CFR elleni mérkőzésről és a bajnoki rajt előtti hangolódásról beszélgettünk.
Hogy halad a beilleszkedésed a csapatnál?
Szerencsére a kezdetektől fogva zökkenőmentesen ment a beilleszkedés. Egy nagyon nyitott, befogadó közegbe érkeztem, ami nagyban megkönnyítette az első napokat.
Pályára is léptél már a CFR elleni mérkőzésen. Milyen benyomásaid voltak a találkozóról?
A körülményeket figyelembe véve - hiszen ez volt az idény első tétmeccse - összességében nem volt rossz a kezdés. Egyénileg és csapatszinten is természetesen van még hova fejlődnünk, de biztos vagyok benne, hogy meccsről meccsre jobbak leszünk. Az eredmény is úgy alakult, hogy a visszavágóra teljesen nyílt maradt a párharc. Tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk, de esélyekkel a zsebben vághatunk neki a továbbjutás kiharcolásának.
Hogyan tekintesz a közelgő bajnoki rajtra?
Úgy érzem, előnyünkre válhat, hogy már tétmeccsek is lesznek a lábunkban, mire elrajtol a bajnokság. Az első nemzetközi mérkőzésünk előtt még nem volt meg ez a meccsritmus, és a felkészülési idő is rövid volt. Most viszont teljesen más lesz a helyzet: már játékban leszünk, ami nagy különbséget jelenthet. A cél természetesen az, hogy minél erősebben kezdjük a szezont, és ez a mostani versenyhelyzet előnyünkre is válhat abban, hogy az első pillanattól jó teljesítményt nyújtsunk.
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Újpest FC | 1 | 3 |
2 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 1 | 3 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 1 | 1 |
4 | ![]() | ZTE FC | 1 | 1 |
5 | ![]() | DVSC | 1 | 1 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 1 | 1 |
7 | ![]() | Nyíregyháza | 1 | 1 |
8 | ![]() | MTK Budapest | 1 | 1 |
9 | ![]() | Kisvárda Master Good | 1 | 1 |
10 | ![]() | Ferencvárosi TC | 1 | 1 |
11 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 1 | 0 |
12 | ![]() | DVTK | 1 | 0 |