ped1.jpg

Dan Petrescu: Nem lehetünk felületesek

2025. júl. 09.  -  Európa-liga
A kolozsvári CFR is megtartotta az utolsó edzés előtti hivatalos sajtótájékoztatóját

Banner Magy1

Dan Petrescu, a CFR vezetőedzője: „Jól indult a felkészülésünk, ugyanakkor van bennem némi csalódottság - saját magammal és a csapattal szemben is -, hiszen 2–1-re kikaptunk Bukarestben, a Szuperkupa-döntőben. A Paks egy rendkívül szervezett, erős csapat, ezért nagyon oda kell figyelnünk, nem engedhetjük meg magunknak a felületességet. Kiemelkedő támadósorral rendelkeznek: két magas, erőteljes csatáruk van, a középpályájuk harcos, a széleken pedig veszélyes beadásokkal operálnak. A saját kezdőcsapatomat még nem állítottam össze, a végső döntést csak holnap hozom meg. Természetesen szeretem, ha a csapat szépen, látványosan futballozik, de a legfontosabb számomra most az, hogy a párharc végén - bármi áron - továbbjussunk."

Adrian Paun, a CFR középpályása is megszólalt a sajtótájékoztatón: „A Paks csapatát egyelőre nem ismerem igazán, és a saját kezdő tizenegyünkről sem született még döntés. Ennek ellenére bízunk abban, hogy jól felkészültünk, és sikerült magunk mögött hagyni azt a lelki csalódást, amit a bukaresti vereség után éreztünk. Én személy szerint remekül érzem magam, eddig elkerültek a sérülések, és teljes értékűen végigcsináltam a felkészülést. Ezt szeretném holnap egy jó teljesítménnyel megmutatni. Számunkra az Európa-liga a cél, nem foglalkozom a Konferencialigával - előbbiben szeretnénk továbbjutni. A két klub közötti anyagi különbség ebben a párharcban nem jelent sokat, hiszen a futballban bármi megtörténhet. Sok sikert és jó játékot kívánok mindkét csapatnak!"

Ped2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 8 15
2 ETO FC Győr 8 15
3 Vasas 8 14
4 Újpest FC 8 14
5 Ferencvárosi TC 7 12
6 PAKSI FC 8 11
7 MTK Budapest 8 9
8 Kisvárda Master Good 8 9
9 DVSC 8 9
10 Nyíregyháza 8 8
11 ZTE FC 8 6
12 Kispest-Honvéd 7 6
8. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   2:4
  -  
Honvéd
3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök