kicsi2526csop.jpg

Elkészült az NBIII. csoportbeosztása

2025. júl. 10.  -  NB III.
A Dél-Nyugati csoportban ezúttal négy tolna vármegyei csapat szerepel majd.

Banner Pse

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2025/2026-os NBIII-as idény csoportbeosztását. Második számú csapatunk - ahogy azt már megszokhattuk - a Dél-Nyugati csoportban szerepel majd. A csoport összetétele ismét változatos: Tolna vármegyét négy, Somogyot és Budapestet három-három, Fejér és Baranya vármegyét két-két, míg Pest vármegyét és Zalát egy-egy csapat képviseli.

NBIII. DÉLNYUGATI CSOPORT
Balatonlelle
Dombóvár
Dunaújváros
Érd
FTC II
Iváncsa
Kaposvári Rákóczi
Majos
MTK II
Nagykanizsa
Paksi FC II
Pécsi EAC
Pécsi MFC
Pénzügyőr SE
Siófok
Szekszárd

„Igyekszünk egy átfogó képet alkotni a mezőny erőviszonyairól. Elsődleges célunk továbbra is a biztos bennmaradás, ennek érdekében figyelmet fordítunk a riválisok játékerejének elemzésére. A bajnokságban már korábban szereplő együtteseket jól ismerjük, és a nevük alapján idén is erősnek ígérkezik a mezőny. Bízunk benne, hogy sikerül felvennünk a versenyt az új kihívókkal is, és az idény végén elkerüljük a kiesést jelentő pozíciókat.” - fogalmazott a jövő évi csoportbeosztást követően tartalékcsapatunk vezetőedzője, Kindl István.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 15 28
2 ETO FC Győr 15 26
3 Ferencvárosi TC 14 25
4 PAKSI FC 15 24
5 Kisvárda Master Good 14 23
6 Puskás Akadémia FC 15 22
7 MTK Budapest 15 20
8 ZTE FC 15 19
9 Újpest FC 15 16
10 DVTK 15 15
11 Nyíregyháza 15 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 15 11
15. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:2
  -   1:0
  -   1:1
  -   3:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök