rangado25caa.jpg

Nálunk a gólkirály, a legjobb vezetőedző és a fair play-díj is

2025. máj. 27.  -  NB I.
A szokottaknak megfelelően, ismét a díszes Rangadó díjátadó gálaműsora zárta a szezont.

Banner Magy2

Nem vitás, egy újabb felejthetetlen idényen vagyunk túl. Az OTP Bank Ligában a dobogó harmadik fokára állhattunk fel, egy olyan szezon végén, ahol az első három helyen zajló tülekedés szinte a végletekig kiélezett volt. Emellett a MOL Magyar Kupában sikerült megvédeni a címünket: a Puskás Arénában lejátszott döntőben 1–1-es döntetlen után, drámai tizenegyespárbajt követően újra legyőztük a Ferencvárost. Kétszeres kupagyőztesek lettünk tehát, ami újabb mérföldkő klubtörténelmünkben. A stabilitás, a hit és a közösség ereje ismét eredményre vezetett, és még inkább ráerősített arra, a mi utunknak nemcsak célja, de ereje is van.

Igazi hagyomány már, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség minden idény végén díjazza az OTP Bank Liga legkiemelkedőbb szereplőit – és ezt a futballrajongók nagy örömére az M4 Sport évről évre egy egy gálaműsor keretében tárja a nagyközönség elé. A 2024/25-ös szezon sem maradt kivétel. Az ünnepélyes díjátadót május 27-én este tűzték műsorra, és bizony minden okunk megvolt rá, hogy izgatottan figyeljük a történéseket. A gálán ezúttal is hét kategóriában osztották ki az elismeréseket: a gólkirály, az év játékosa, az év edzője, a szezon legszebb gólja, az év felfedezettje, a legjobb játékvezető, valamint a fair play-díj talált gazdára.

Immáron zsinórban negyedik éve vagyunk érdekeltek az év végi díjátadón, és idén három kategóriában is mi söpörhettük be az elismerést. A tavalyi szezon után ismét vezetőedzőnk, Bognár György lett az év legjobb edzője. Mint jól tudjuk a gólkirályi címet klubikonunk és sokak példaképe, Böde Dániel nyerte, miután 15 gólt szerzett a szezon során. Harmadik díjunk pedig a fair play-elismerés, amely a sportszerű és tiszta játékunknak köszönhető.

Csapatunknak, szakmai stábunknak, vezetőedzőnknek, Bognár Györgynek és klubikonunknak, Böde Dánielnek ezúton is szívből gratulálunk a megérdemelt elismerésekhez!

Hajrá, Paks! A magyar csapat. 

Rangado25a

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök