lazok25a.jpg

Lazók Albertre emlékezünk

2025. márc. 17.  -  Klub
Béla bácsi tizennyolc éve nincs köztünk.

Banner Magy1

Lazók Albert 1943 - 2007

2007. március 17-én súlyos veszteség érte városunk sportéletét és klubunkat egyaránt. Lazók Albert, a PSE elnökségének tagja, a labdarúgó-szakosztály vezetője tragikus hirtelenséggel, életének 63. évében hunyt el.

Béla bácsi, mert mindenki így hívta, Oroszlányban született, és, mint Pakson oly’ sokakat, őt is az atomerőmű vonzotta városunkba. Munkája mellett már a kezdetektől a sportélet felvirágoztatásának szentelte szabadidejét, valamint anyagilag is jelentősen támogatta a sportot. Mivel szülővárosában Ő maga is bokszolt, nem véletlen, hogy Pakson is az ökölvívással foglalkozott elsőként. A nyolcvanas évek elejétől a PSE ökölvívó-szakosztályának a vezetője volt, és a bokszolók aranycsapata is az Ő nevéhez kapcsolódik, azonban már ekkor törődött a labdarúgással is. Kispályás tornákat szervezett különböző korú utánpótláscsapatok részére, innen pedig egyenes út vezetett a PSE labdarúgó-szakosztályának élére. Vitathatatlan szerepe volt abban, hogy városunknak jelenleg is NBI-es csapata van. Több évtizedes munkája folyamán rengeteg kapcsolatot épített ki, mindenki tisztelte és szerette. Ő volt az, aki soha senkinek nem mondott nemet. Bárki fordulhatott hozzá a problémájával, mindenkinek segített. Béla bácsinak mindene volt a sport!

Klubunk minden év márciusában Lazók Albert Vándordíj elismeréssel díjazza az év utánpótlás-labdarúgóját, tisztelegve ezzel egykori vezetőnk nagysága előtt.

Ahogy minden esztendőben ilyenkor, klubunk vezetői és ikonikus helyi játékosai idén is meglátogatták Lazók Albert sírját, melyre friss koszorút is vittek.

Lazok25
Karszt József technikai vezetőnk és Péter Norbert utánpótlás-szakmai vezetőnk

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 29 59
2 Puskás Akadémia FC 29 56
3 PAKSI FC 29 52
4 ETO FC Győr 29 46
5 MTK Budapest 29 42
6 DVTK 29 40
7 Újpest FC 29 36
8 Fehérvár FC 29 31
9 Nyíregyháza 29 30
10 ZTE FC 29 30
11 DVSC 29 29
12 Kecskeméti TE 29 23
29. forduló erdeményei
  -   2:3
  -   0:0
  -   2:0
  -   3:1
  -   1:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök