szap1.jpg

Szappanos is visszatért!

2025. jan. 31.  -  Klub
Itt az újabb bomba bejelentésünk.

Banner Magy2

Örömmel jelentjük, hogy klubunk, az Al-Fateh és Szappanos Péter a mai nap folyamán megegyezett a válogatott hálóőr játékjogát illetően, miszerint a tavalyi szezonunk egyik húzójátékosa a nyárig kölcsönszerződéssel visszatér Paksra!

„Nagyon hirtelen jött minden, a tegnapi nap folyamán szólt a menedzserem, hogy kölcsönszerződéssel megoldást kell találnunk” - kezdte Szappanos. „Én rögtön a Paksot mondtam, aztán hamar kiderült, nem is lehet más, hisz’ egy szezonon belül három különböző csapatban senki nem léphet pályára. Ezúton is nagyon köszönöm a klubnak, hogy segítő kezet nyújtottak. Nagyon örülök, hogy visszatérhetek, az egész család izgatott, a gyerekek is szerettek a városban lenni. Frissek az emlékek, és ahogy hallottam, a célok ugyanazok. A támadó fronton is ismerős arcok tértek haza, és a csapat magja is változatlan. Ott kell tehát folytatnunk, ahol abbahagytuk. Szeretnék a pályán segíteni a csapatnak a teljesítményemmel, de ehhez, egészen biztos, keményen kell majd dolgozzak” - tette hozzá visszatérő közönségkedvenc kapusunk.

Üdvözlünk itthon, újra a magyar csapatban, Szapi!

PaksiFC AEKBC1I68062607

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök