Egy támadó és egy védő is elköszönt

Zimonyi Dávid fél év után visszatér a Vasashoz! A huszonhét éves csatár 2024 nyarán igazolt Paksra, és az elmúlt hat hónap során tizennégyszer lépett pályára klubunk szerelésében. Zimonyi tíz bajnokin, két kupa mérkőzésen és két Konferencia-liga-selejtezőn kapott szerepet, melyeken összesen 616 percet játszott, ez idő alatt az OTP Bank Ligában egy gólpasszt, a MOL Magyar Kupában egy gólja mellett szintén egy gólpasszt abszolvált.
„Nagyon örültem a lehetőségnek, főleg, hogy Konferencia-liga-selejtezőben is játszhattam, valamint ismét pályára léphettem az NBI-ben. Bízom benne, hogy tudtam segíteni a csapatnak, köszönök mindent, és sikeres jövőt kívánok a klubnak” - így Zimonyi távozásakor.
A támadó teljes értékű átigazolással szerződött vissza régi csapatához, a Vasashoz, további pályafutásához minden jót kívánunk!

Klubunk és Szélpál Norbert, a védő hosszan elnyúló sérülése miatt, közös megegyezéssel szerződést bontott. A belső védő 2020 januárjában érkezett csapatunkhoz az NBII-es Békéscsabától, és kiváló mérkőzéseket produkálva szinte berobbant az NBI-be, és paksi meccsszámlálója végül 97-nél állt meg. Szélpál 2024. április közepén, a tavalyi szezon huszonnyolcadik fordulójában sérült meg, tehát majd’ háromnegyed éve nem láthattuk a pályán.
„Fantasztikus öt évet töltöttem Pakson, és hálás vagyok, hogy anno leigazolt és NBI-es lehetőséget biztosított számomra a klub. Bízom benne, hogy amikor egészséges voltam, segíteni tudtam a csapatnak. Sajnos sok sérülés hátráltatott, ez az utolsó pedig most nagyon elhúzódik, és a műtét sem hozott nagy változást. Soha nem felejtem el a kupagyőzelmet és a bajnoki ezüstöt, amit a Pakssal nyertem, nagyon sajnálom, hogy így lett vége. Ezúton is mindent köszönök a klub összes dolgozójának és Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, mindenki végig maximálisan korrekt volt velem. Szurkolok a csapatnak, és talán még a focipályán is találkozhatunk a későbbiekben” - fogalmazott búcsújában a védő, akinek ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 12 | 22 |
| 2 | ![]() | PAKSI FC | 12 | 21 |
| 3 | ![]() | Kisvárda Master Good | 11 | 20 |
| 4 | ![]() | Ferencvárosi TC | 11 | 19 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 12 | 18 |
| 6 | ![]() | MTK Budapest | 12 | 17 |
| 7 | ![]() | ETO FC Győr | 11 | 17 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 12 | 13 |
| 9 | ![]() | DVTK | 12 | 11 |
| 10 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 11 | 10 |
| 11 | ![]() | ZTE FC | 12 | 10 |
| 12 | ![]() | Nyíregyháza | 12 | 10 |

































