241104lup.jpg

Pár nap alatt két nagyarányú győzelem az U16-tól

2024. nov. 04.  -  Női labdarúgás
Hétvégén az U14 is nyerni tudott.

Banner Pse

Női NBII. Nyugati csoport, 9. forduló: PAKSI SE - BSC 1924 Futball 0 - 6 (0 - 5)

Kezdők: Kerekes, Patai, Marosi, Debreceni, Tancsa, Boda, Kiss L. M., Soós, Kiss L. B., Lengyel, Csere
 
Cserék: Mlinkó, Kőmíves, Horváth, Vadász
  
„Megbeszéltük, mit csinálunk, milyen taktikát választunk, és a korábban már működő dolgokat meg is csinálták a lányok, azonban a Budaörs sokkal gyorsabban játszott eddigi ellenfeleinknél. Gyorsan forgattak, amikről rendre lemaradtunk, így nagy területek maradtak mögöttünk, és azokat kiválóan bejátszották. Az első félidőben szinte minden támadásukból helyzet alakult ki. Három ajándék gólt adtunk a végig fölényben játszó Budaörsnek. A félidőben korrigáltuk, amit menet közben nem tudtunk, így ellenfelünknek a második játékrészben sokkal kevesebb lehetősége adódott” - fogalmazott Horváth György vezetőedzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Bud RslNB2

Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 11. forduló: PAKSI SE – HR-Rent Kozármisleny 14 - 1 (8 - 1)

Kezdők: Lajkó, Pálinkás, Molnár, Németh, Galambos, Nagy, Szalók, Sallai, Varga, Balogh, Selényi

Cserék: 
Szabó, Bengő, Vajd, Kató

Góljainkat Sallai 4’, 13’, 23’, 26’, 41’, 53’, 70’, 78’, Galambos 16’, 39’, 48’, Nagy 21’, 36’, Varga 73’ szerezték.

Leány U16 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: PAKSI SE - Pécsi Vasutas SK 24 - 0 (9 - 0)

Kezdők: Lajkó, Szabó, Molnár, Németh, Szalók, Bengő, Szallai, Szilágyi, Varga, Kató, Selényi

Cserék: 
Pálinkás, Galambos, Vajda, Balogh

Góljainkat Sallai 1’, 5’, 23’, 31’, 37’, 55’, 62’, 68’, 77’, 78’, Molnár 3’, Szabó 4’, 21’, Varga 36’, 49’, Pálinkás 44’, 50’, 64’, Galambos 46’, 59’, 70’, 74’, Németh 51’, 71’ szerezték.

„A héten két mérkőzésen is pályára lépett csapatunk. Szerdán a Kozármisleny, szombaton a PVSK csapatát fogadtuk. Mindkét találkozón fölényes, magabiztos győzelmet arattunk. Ellenfeleinknek esélyt sem adva, nagy kedvvel játszott minden pályára lépő játékos. Szép egyéni megmozdulásaink mellett a csapatjáték is jól működött mindkét nap. Gratulálok a csapatnak, bízom benne, hogy a következő mérkőzéseinken is hozni tudjuk jó formánkat” - így Forray Tünde edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI SE 2 - 10 (0 - 0)

Kezdők: Witt N., Antal, Salacz, Szilágyi, Dömötör, Dömény, Witt V., Szlavinics, Nagy

Cserék: Greksa, Nyárádi, Tuba, Uhrin, Magó, Császár, Boris, Csapó-Kun

Góljainkat Szilágyi 10’, Nagy 14’, 26’, 39’, 51’, 54’, 60’, 66’, Witt V. 17’, Dömény 31’  szerezték.

„Fantasztikus teljesítményt nyújtottunk Kaposváron, melynek köszönhetően nagyarányú győzelmet arattunk. Végig domináltuk a mérkőzést, és kiváló összjátékokkal, szervezett támadásokkal, valamint fegyelmezett védekezéssel uraltuk a játékot. Nagyszerű csapategységet mutattunk, összeszedetten és koncentráltan futballoztunk, ami meghozta a sikert a mérkőzés során” - így Radványi László edzőnk.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 13 19
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Nyíregyháza 13 11
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   1:1
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök