Varga: Soha rosszabb kezdést

Egy hónapja érkeztél klubunkhoz, hogy ment az akklimatizálódás?
Valóban, már jó pár hete itt vagyok, jól érzem magam, és szerintem kimondottan jól sikerült a beilleszkedésem is - kezdte huszonnégyszeres válogatott játékosunk.
Mikor megérkeztél, említetted, kell egy kis idő, mire újra felveszed a tempót. Hogy haladsz?
A kezdetekhez képest már sokkal jobb erőnléti állapotban vagyok. Jó úton vagyok, de azért van mit bepótolni, még bele kell tenni a munkát. Ami a taktikai elemeket illeti, abszolút meglesz, értem, látom, mit szeretne vezetőedzőnk, és kifejezetten a kedvemre való.
Múlt hétvégén, Székesfehérváron mutatkozhattál be, rögtön szállítottál is egy győztes gólpasszt. Milyen volt az a szűk negyedóra?
Jó volt már újra pályára lépni az NBI-ben, és külön öröm, hogy végül egy győztes mérkőzésen mutatkozhattam be. Remélem, a következő hónapokban úgy folytatjuk, ahogy azt Fehérváron abbahagytunk.
Vezetőedzőnk kifejezett kérése volt, hogy közel helyezkedjek Danihoz, és a lecsorgókra én érjek oda először, ez így történt a gólnál, valamint az azt megelőző pár szituációban is. A győztes találat előtt kiváló lekészítést kaptam, majd láttam, hogy Joci is nagyszerűen érkezik, igyekeztem minél jobban kiszolgálni. A saját szempontomból azt mondanám, soha rosszabb kezdést!
Pont a Ferencváros ellen folytatjuk, hogy áll a csapat felkészülése?
Ugyanúgy készül a csapat, mint az előző hetekben, a többi együttessel szemben. A Fradira azonban csütörtökön még vár egy nehéz mérkőzés az El-ben, így mi talán frissebbek lehetünk, amit a javunkra fordíthatunk. Mindezek mellett hazai pályán játszunk, így bizakodóak vagyunk.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | PAKSI FC | 13 | 24 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 12 | 22 |
| 3 | ![]() | DVSC | 13 | 22 |
| 4 | ![]() | MTK Budapest | 13 | 20 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 12 | 20 |
| 6 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 7 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 12 | 18 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 | 10 |
| 12 | ![]() | Nyíregyháza | 12 | 10 |

































