Hatalmas U19-es sikerrel indult az utánpótlásszezon
U19: Kiemelt, 1. forduló: PAKSI FC - Újpest FC 1 - 0 (1 - 0)
Kezdők: Wiesner, Kovács, László, Jáksó, Dörömböző, Marcsa, Soós, Tóth, Juhász, Turi, Perczel
Cserék: Ulbert, Gáspár, Tillman, Fekete, Rostás, Szauer
Gólunkat Tóth 35’ szerezte.
„A keretünk nagy mértékben változott a tavalyi évhez képest, hiszen többen már az NBIII-as csapattal kezdték a felkészülést. Az ötödik évét indította ez a korosztály a kiemelt bajnokságban, de valószínűleg a legnehezebb év következik majd, hiszen mind a tíz kiemelt akadémiával találkozunk ebben a szezonban. A fő cél nem lehet más a gyerekek számára, mint hogy egyénileg tovább fejlődjenek, és a következő időszakban minél többen vívják ki maguknak az NBIII-as kerettagságot. Ami a mérkőzést illeti, jól kezdtük az Újpest csapata ellen, hiszen a rúgott gól mellett további két nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre. A játék kiegyenlített volt, az újpesti csapat fizikális fölényben volt, dinamikus játékosok alkották, és gyorsak voltak az átmenetekben. Az első félidő második felében több nagy lehetősége volt ellenfelünknek az egyenlítésre. A második felvonásban játékban kevesebbet nyújtottunk, de nagyon szervezett volt a csapat védekezése. Összességében bravúros győzelmet aratott a csapat, amelyben több jó egyéni teljesítmény is volt. Végül a szakmai stáb, a gyerekek, a szülők és a magam nevében szeretném megköszönni Éger Lászlónak az elmúlt több mint hat évet, amit ennél a korosztálynál töltött, és emberileg és szakmailag segítette a gyerekek fejlődését” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U17: Alap, 1. forduló: PAKSI FC - Veszprémi FC USE 1 - 4 (0 - 2)
Kezdők: Orbán-Zaják, Ézsiás, Virág, Szurma Z., Szurma M., Rauf, Tanos, Karacs, Farsang, Jankó, Grausza
Cserék: Nagy, Biszak, Stefán
Gólunkat Virág 47’ szerezte.
"Sajnos már a mérkőzés előtt sem néztünk ki jól. A taktikai megbeszélésnél is üveges tekintetű labdarúgók ültek velem szemben. Mindössze tizenkét mezőnyjátékossal vágtunk neki a találkozónak, több játékos is betegséggel küzdött, sérültjeink is voltak, két játékos is félig betegen játszott. A labdakihozatalainknál indiszponáltak és bátortalanok voltunk, lassan gondolkodtunk, kevés volt a minőségi, labda nélküli mozgás, nem mertük felvállalni a játékot. Ennek következtében nagyon nehezen tudtunk támadást felépíteni. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a bajnoki mérkőzés tétje zavarttá tette volna a játékosok nagy részét. Szomorú volt látni, hogy ellenfelünk a védekező és középső harmadunkban, létszámhátrányban is jó százalékkal jut el a kapunkig, kapusunk számos nagy bravúrt mutatott be. Hamar kétgólos hátrányba kerültünk, és nem találtuk a fogást az ellenfelünkön, a játékunk ritmustalan és eseti jellegű volt. Pozitív átmeneteknél lassan értünk fel a támadó zónába, a labdavesztéseinknél a gyorsabb és dinamikusabb ellenfelünket sokszor még szabálytalanság árán sem tudtuk megállítani. Bosszantó a dolog, mert a felkészülési időszakban voltak olyan mérkőzéseink, ahol jól működött az új játékrendszer, jól néztünk ki a játék bizonyos fázisaiban, most azonban semmi sem működött. Pár forduló után ki fog derülni, hogy az új bajnokságban mire leszünk képesek, hogy ez a mérkőzés csak egy kisiklás volt, vagy át kell értékeljük a céljainkat. Egy biztos, jórészt átlagos vagy átlag alatti teljesítményekkel nem leszünk sikeresek" - nyilatkozta Köllő Roland vezetőedzőnk.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U16: Alap, 1. forduló: DEAC - PAKSI FC 1 - 3 (0 - 0)
Kezdők: Rostás, Osztermájer, Pumerschein, Búza, Csende, Sütő, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes, Péter
Cserék: Szabó, Stier, Száraz, Vargyas, Kákai
Góljainkat Pumerschein 46’, Steiner 67’, Búza 85’ szerezték.
„Az első félidőben mezőnyfölényben játszottunk, de az ellenfél támadó harmadában rossz megoldásokat választottunk, a védekezésünkbe is egyéni hiba csúszott. A harmincnegyedik percben egy kiállítás miatt megfogyatkoztunk - ekkor még 0-0 volt az állás -, ami nem volt jó ajánlólevél a hosszú utazás után, a nagy melegben, műfűvőn, délután egy órakor kezdődő második félidőre. A második játékrész első percében egy átlövésből megszereztük a vezetést, majd húsz perc után megdupláztuk az előnyünket. Az emberhátrányunkat nagy akarattal kompenzáltuk. A mérkőzés végén ugyan volt egy gólváltás, de a győzelmünk nem forgott veszélyben. Összességben - a körülményeket figyelembe véve - bravúros győzelmet arattunk, amit elsősorban a hozzáállásunknak, mentalitásunknak köszönhetünk” - értékelt vezetőedzőnk, Osztermájer Gábor.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 1. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC 4 - 3 (1 - 3)
Kezdők: Földi, Fábián, Mayer, Hamvas, Gyarmati, Genzler, Démuth, Markóci, Kovács, Demény, Moszbauer
Cserék: Viló, Víz, Tóth, Csötönyi, Demeter, Kovács, Nagy
Góljainkat Fábián 3', Földi 10', Mayer 25' szerezték.
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első harminc percben minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, és már háromgólos előnyt is kidolgoztunk. A csapat kialakításának a fázisában vagyunk, amit bizonyít, hogy ilyen nagy előnyről is végül vereséget szenvedtünk. A fiúk azonban jó úton haladnak, és véleményem szerint nagyon sok kiváló mérkőzés vár ránk a szezonban. Meg kell tanulnunk ugyanakkor, hogy mind a nyolcvan percben olyan koncentrációnk legyen, mint a mérkőzés elején. Kiemelném Fábián Vince teljesítményét, aki a mezőny legjobbjának bizonyult. Gratulálok a Kaposvár csapatának, mi pedig vasárnap a Szombathely ellen törekszünk a javításra, a további fejlődésre” - fogalmazott Dr. Balogh István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 1. forduló: Kelen SC - PAKSI FC 2 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Varjú, Görbe, Vesza, Demény, Böde, Kerekes, Kern, Bognár, Orova
Cserék: Erős, Rafael, Kocsis, Steigervald
Gólunkat Demény 58’ szerezte.
„Az első bajnoki mérkőzésünk volt a szezonban, nekem személy szerint pedig az első a klubnál. Egy hullámzó felkészülési időszak után vártuk a találkozót. Előzetesen úgy kalkuláltam, hogy két közel azonos képességekből álló csapat összecsapása lesz. Az első húsz percben mi játszottunk jobban, helyzetekig is eljutottunk, gól nem született, a második húszas is inkább nekünk állt. A harmadik negyedben szereztünk egy szerencsés gólt, majd sajnos egyre több egyéni hibát vétettünk, az ellenfélnek pedig sorra jöttek a lehetőségei, amit eleinte a kapusunk hárítani tudott. Végül az ellenfél egy picit jobban megbirkózva a meleggel, a fáradtsággal két gólt szerzett, amivel a javukra fordították a mérkőzést. Összességében olyan volt a találkozó, mint a felkészülés, hullámzó. Voltak jó és kevésbé jó teljesítmények, az akarati tényezőkben van hiányérzetem, a hibákra való reagálásban sokat kell fejlődnünk, meg természetesen a játékban is, amit igyekszünk hétről hétre összecsiszolni” - így Völgyi Péter edzőnk.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U12: Dél-Nyugat, 1. forduló: Kelen SC - PAKSI FC 4 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Kontits, Szoó, Máriás, Erdődi, Szabó, Varga, Schmitzberger, Tomolik, Kertész
Cserék: Rudics, Görgics, Reichert, Tuba
Gólunkat Kertész 47’ szerezte.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 6 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 7 | 13 | |
4 | MTK Budapest | 7 | 12 | |
5 | DVTK | 8 | 12 | |
6 | Újpest FC | 8 | 11 | |
7 | Nyíregyháza | 8 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 7 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 8 | 5 |