ziomerk1.jpg

Új játékosunk: Zimonyi Dávid

2024. júl. 23.  -  Klub
Az elhivatott támadó úgy véli, feküdni fog számára vezetőedzőnk játékfilozófiája.

Banner Magy1

Klubunk a mai napon megegyezett a Vasas FC-vel Zimonyi Dávid klubváltásáról.

Új csatárunk 2020. augusztus 21-én a Zalaegerszeg játékosaként mutatkozott be az élvonalban, majd 2022 telétől félévig kölcsönszerződéssel, majd végleg a Vasas játékosa lett. A huszonhat éves támadó karrierje során eddig összesen ötvenegy első osztályú és harminc NBII-es találkozót jegyez tizenöt kupaszereplés mellett.

„Nagyon örülök, hogy a Vasasból az NBI tavalyi ezüstérmeséhez, kupagyőzteséhez igazolhattam. Nagy dolognak tartom ezt, úgy érzem, bíznak bennem, amit jó játékkal és gólokkal, gólpasszokkal szeretnék meghálálni. Az öltöző nem teljesen ismeretlen számomra, vannak régi ismerősök. Véleményem szerint nagyon feküdni fog számomra Bognár György játékfilozófiája, várom, hogy bizonyíthassak” - fogalmazott a három évre szóló kontraktusa aláírását követően újdonsült csatárunk.

Üdvözlünk a magyar csapatban, Dávid!

Ziomerk3aaa

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 56
2 Puskás Akadémia FC 28 53
3 PAKSI FC 28 52
4 ETO FC Győr 28 43
5 MTK Budapest 28 42
6 DVTK 28 39
7 Újpest FC 28 35
8 Fehérvár FC 28 31
9 DVSC 28 29
10 ZTE FC 28 29
11 Nyíregyháza 28 27
12 Kecskeméti TE 28 22
28. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   1:1
  -   7:0
  -   2:2
  -   4:3
  -   2:4

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök