DSC09137.jpg

Böde: Mindenben fel kell javulnunk

2024. júl. 17.  -  Európa-liga
Ikonunk előzetes várakozásában elmondta, mi a tétje a nagyszebeni találkozónknak.

Banner Magy2

„A romániai mérkőzésünk tétje, hogy fel tudunk-e állni abból a pofonból, amit a múlt héten, hazai pályán kaptunk. A célunk egyértelműen ez. Nem emlékszem, van-e rosszabb meccsemlékem paksi játékosként a múlt hetinél, még a tavalyi 6-1-es vereségünk a Groupama Arénában sem viselt meg ennyire. Még akkor sem voltam olyan feszült, mint a Corvinul elleni mérkőzés után. Már az első félidő után is elmondhatatlanul ideges voltam. A négygólos vereség után ugyan nincs rajtunk nagy nyomás, viszont roppant fontos lenne, hogy jó eredményt érjünk el. Egyrészt abból tudnánk építkezni a következő találkozónkra, másrészt a szurkolóinknak és önmagunknak is bizonyíthatjuk, többre vagyunk képesek a mutatottnál. Az eredmény érdekében viszont mindenben fel kell javulnunk” - fogalmazott Böde Dániel.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 18 36
2 Puskás Akadémia FC 18 35
3 DVTK 18 31
4 MTK Budapest 19 30
5 PAKSI FC 18 28
6 Újpest FC 18 28
7 Fehérvár FC 18 24
8 DVSC 19 19
9 ETO FC Győr 18 19
10 Nyíregyháza 18 18
11 ZTE FC 18 17
12 Kecskeméti TE 18 14
19. forduló erdeményei
  -   02.09 15:30
  -   02.09 18:00
  -   02.08 17:00
  -   02.08 14:30
  -   02.08 19:30
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök