start2425a.jpg

Elkezdtük!

2024. jún. 17.  -  NB I.
NBI-es csapatunk megkezdte a felkészülést a 2024/25-ös szezonra.

Kupgybann3aaa

Az előző évad május 18-ai záró fordulóját követően szűk egy hónappal játékosainknak június 17-én, hétfőn délelőtt már ismét tréningre készen kellett megjelenni stadionunk öltözőjében. Elkezdte tehát a felkészülést kupagyőztes gárdánk a július 11-én rajtoló El-selejtező mérkőzésekre, valamint a 2024/2025-ös magyar futballszezonra.

Természetesen az előírt 9:00-s időpontra mindenki megérkezett Fehérvári úti stadionunkba. Ahogy azt nemrég jeleztük, felkészülési menetrendünk első felében még itthon edz gárdánk, majd Szlovéniába utazunk, az utolsó napokban pedig ismét idehaza készülünk. A felkészülésben öt edzőmérkőzés kapott helyet, egyet idehaza, egyet Telkiben és hármat a táborban játszunk majd.

„Gyorsan elment ez a pár hét, pedig az eddigiekhez képest kicsit több szünetet kaptunk. Jól esett mindenkinek, próbáltuk kipihenni magunkat. Mától elkezdjük a melót, és persze a fókuszban az El-selejtező mérkőzéseink lesznek, hiszen nem minden nap indulunk az európai kupaporondon. Keményen végig kell dolgoznunk ezeket a heteket, mivel az egész következő szezonnak ez lesz az alapja. Úgy gondolom, kellően fel tudunk készülni, az elmúlt hetekre már kaptunk futóprogramot, így mindenki abból jön, az edzőmérkőzések egészen biztos, kellően szolgálják majd a felkészülésünket. Ilyenkor mindig megtaláljuk a kiváló ellenfeleket, minden adott lesz tehát„ - fogalmazott az első edzést megelőzően honlapunknak Szabó János.

A teljes felkészülésről szurkolóink természetesen továbbra is folyamatosan és részletesen informálódhatnak majd hivatalos felületeinken.

Még több kép az első edzésről hivatalos Facebook-oldalunkon található.

Gyerünk, srácok! Hajrá, Paks!

Start2425b

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök