bekikup8.jpg

Nagy meglepetés is volt a kupadöntőn

2024. jún. 12.  -  MOL Magyar Kupa
U10-es csaptunk játékosai közvetlen a finálé előtt tudták meg, hogy Ők kísérik be a főszereplőket.

Kupgybann2

Ahogy azt már korábban írtuk, egy kupadöntőt - pláne, hogy végül mi ünnepelhettünk - megannyi aspektusból lehet vizsgálni, sorozatunk ezen része a bekísérő gyerekekkel foglalkozik.

A finálé rendezője, a Magyar Labdarúgó Szövetség a kupadöntő alkalmával is mindkét finalista csapat kezdő tizenegy játékosa mellé szervezett úgynevezett bekísérő gyerekeket. Klubunktól az U10-es csapatunkra, míg a Ferencvárostól az U9-es együttesre esett a választás.

„Örülök az ilyen kezdeményezéseknek, és megpróbáltam az eseményt még emlékezetesebbé tenni a srácoknak azzal, hogy meglepetésnek tartogattam, és csak az utolsó pillanatban árultam el nekik, mikor már felértünk az arénához” - mesélte érdeklődésünkre korosztályunk edzője, Tököli Attila. „Klubunk utánpótláscsapatai buszokkal mentek fel a döntőre, mikor mi is felértünk, jeleztem a srácoknak, mielőtt felmennénk a szektorunkba, lesz egy feladatunk. Többen alig akarták elhinni, páran a szerelés miatt aggódtak, de gyorsan megnyugtattam mindenkit, a nálam lévő táska mindent tartalmazott.”

Ahogy az ilyenkor a világ minden táján lenni szokott, a két csapat bekísérő gyerekei fordítva léptek a pályára, tehát a mi fiatal tehetségeink az FTC játékosok mellett sétáltak be, és álltak büszkén előttük a Himnusz alatt.

„Nagyon tetszett a gyerekeknek, teljesen meghatódtak. Úgy ítéltem meg, többeknek ugyanúgy feledhetetlen pillanatot okoztunk, akárcsak felnőtt csapatunk játékosai a győzelmükkel klubszimpatizánsainknak” - tette hozzá Tököli.

Bekikup1

Bekikup2

Bekikup3

Bekikup6

Bekikup7

Bekikup10

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 17 32
2 Ferencvárosi TC 17 31
3 DVSC 17 31
4 PAKSI FC 17 30
5 Puskás Akadémia FC 17 28
6 Kisvárda Master Good 16 23
7 ZTE FC 16 22
8 MTK Budapest 17 20
9 Újpest FC 17 19
10 DVTK 17 18
11 Nyíregyháza 17 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 17 11
17. forduló erdeményei
  -   0:2
  -   0:1
  -   12.14 18:45
  -   0:1
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök