bogkisv24tav1.jpg

Bognár: Mondhatni, kiváló szezont futottunk

2024. máj. 18.  -  NB I.
Vezetőedzőnk azt is elárulta, ő már a jövőn gondolkodik, hiszen az El miatt rövid felkészülési időszak lesz a nyáron.

Kupgybann3aaa

„Ez a bajnoki ezüst is egy hatalmas siker a klub történetében, és természetesen személy szerint nekem is. Nagyon örülünk, mondhatni, egy kiváló szezont futottunk. Büszke vagyok mindenkire, úgy gondolom, megérdemelten, nem véletlenül lettünk másodikak. Én már a jövőn gondolkodom, hogyan tovább. Szép eredményt étünk el a kupában és a bajnokságban, de nem áll meg az élet, persze a srácok megérdemlik az ünneplést. Most egy háromhetes szünet következik, aztán neki kell vágnunk a felkészülésnek. Az Európa-ligában már július 11-én mérkőzés van. Rövid felkészülés lesz, így van min agyalni. Szerencsére ebben a klubban megvan az állandóság, így a keret magjában nem várok nagy mozgást. Ez azért is kiváló, mert ha újításokkal próbálkozunk, és az nem működik, visszanyúlunk a régiekhez, ami működik” - fogalmazott a bajnoki ezüst átvételét követően vezetőedzőnk, Bognár György.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 29 59
2 Puskás Akadémia FC 29 56
3 PAKSI FC 29 52
4 ETO FC Győr 29 46
5 MTK Budapest 29 42
6 DVTK 29 40
7 Újpest FC 29 36
8 Fehérvár FC 29 31
9 Nyíregyháza 29 30
10 ZTE FC 29 30
11 DVSC 29 29
12 Kecskeméti TE 29 23
29. forduló erdeményei
  -   2:3
  -   0:0
  -   2:0
  -   3:1
  -   1:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök