bvscjatert1.jpg

„Tipikus edzőmérkőzés volt…”

2024. jan. 13.  -  NB I.
Hahn az első, Osváth a második félidőről nyilatkozott a BVSC elleni felkészülési mérkőzésünket követően.

Banner Magy1

NBI-es gárdánk lejátszotta második felkészülési mérkőzését a télen, mely alkalmával másodosztályú ellenfelünket, a BVSC-t vertük 3-2-re. Az első félidőben vendégeink kétgólos előnyre tettek szert. „A mérkőzés elején igazából nem nagyon tudtuk felvenni a ritmust. Tipikus felkészülési mérkőzést játszottunk. Sajnos nem futballoztunk jól, de ilyenkor az igazi hangsúly még a terhelésen van„ - így Hahn János az első játékrészről. A második negyvenöt percben Böde Dániel duplájával és Kinyik Ákos találatával sikerült megfordítanunk és a mi oldalunkra billenteni a mérkőzést. „A második félidőt már sikerült végig uralni. Nyomás alatt tartottuk a BVSC-t, működött a letámadásunk, a térfelükön tartottuk a labdát. Ellenfelünknek ekkor már nem volt helyzete, mi pedig magabiztosan játszottunk. Hiába edzőmeccs, szerettük volna megnyerni, tudtuk, hogy kétgólos hátrányunk van, amit aztán sikerült megfordítanunk” - fogalmazott a második félidőről Osváth Attila.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Bvscjatert2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 26 50
2 Ferencvárosi TC 25 49
3 DVSC 26 44
4 ZTE FC 26 39
5 Kisvárda Master Good 26 38
6 PAKSI FC 26 38
7 Puskás Akadémia FC 25 35
8 Újpest FC 26 33
9 Nyíregyháza 26 29
10 MTK Budapest 26 28
11 DVTK 26 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 26 17
26. forduló erdeményei
  -   06.30 17:00
  -   1:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   0:4
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök