kocsisvissz1_.jpg

Kocsis Bence kölcsönből vissza

2024. jan. 08.  -  Klub
A több poszton is bevethető játékosunk úgy érzi, hasznos másfél év van mögötte.

Banner Magy1

Kocsis Bencét 2022 telén igazoltunk az MTK-tól, majd négy bajnokink és egy kupamérkőzésünk alakalmával ölthette magára zöld-fehér felszerelésünket. U-válogatott labdarúgónk (U17-U19) a 2022/23-as szezont a PMFC-nél (NBII), majd a jelen évad őszi idényént a Budafoknál (NBII) töltötte kölcsönben, így összesen már százhat másodosztályú találkozón szerezhetett rutint. Huszonkét éves játékosunk az új évben már csapatunkkal kezdte meg a felkészülést az OTP Bank Liga tavaszi fordulóira.

„Az elmúlt másfél évben két csapatnál szerepelhettem az NBII-ben, és szerencsére mind Pécsett, mind pedig Budafokon sok játéklehetőséget kaptam. Úgy érzem, sokat fejlődtem ebben az időszakban. Különböző pozíciókban számítottak rám, megtanultam a bal oldalon is játszani, de voltam középen és a jobb oldalon is. Tapasztalat és játék szempontjából tehát hasznos kitérők voltak ezek. Tavasszal szeretnék minél több játéklehetőséget kiharcolni magamnak, és közösen a fiúkkal folytatni az őszi sikeres időszakunkat. Mivel tavaly a nyári felkészülés nagy részét Pakson végeztem, az öltöző szinte teljes egészét ismerem, nem lesz gond a beilleszkedéssel” - fogalmazott Kocsis honlapunknak.

Hajrá, Bence! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Kocsisvissz2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 18 35
2 Ferencvárosi TC 18 34
3 PAKSI FC 18 33
4 DVSC 18 31
5 Puskás Akadémia FC 18 28
6 Kisvárda Master Good 18 27
7 ZTE FC 18 24
8 Újpest FC 18 22
9 MTK Budapest 18 21
10 DVTK 18 18
11 Nyíregyháza 18 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 18 11
18. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1
  -   2:0
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök