honvert23kup1.jpg

Bognár: Meg kellett küzdenünk

2023. nov. 02.  -  MOL Magyar Kupa
Vezetőedzőnk elmonda, nem tudtunk olyan ritmust játszani, amit szerettünk volna.

Banner Molkup

„Az valóban hátulütője a dolognak, ha hét játékos kerül be a padról, nem lesz olyan folyamatos a játék. Nem is tudtunk olyan ritmust diktálni, amilyet igazán szerettünk volna. Ellenfelünk motivált volt, valamint a kontrái is veszélyesek voltak. Sok ügyes játékosa van a Honvédnak, meg kellet küzdenünk, hogy eljussunk a tizenegyesekig. A hosszabbítást gyakorlatilag tizen játszottuk végig, mivel Dani megszakadt, és már nem volt cserénk. Mindkét csapat helytállt, gratulálok a Kispestnek, volt sanszuk. Dani végig vállalta a játékot, jelenlétével dolgozott, nem számoltunk vele, hogy labdába ér, mivel nem tudott lépni. Így is ki kell hagynia két-három hetet, ha rögtön lejött volna, úgy is” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György a mérkőzést követően.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 7 12
2 ETO FC Győr 7 12
3 Vasas 7 11
4 Újpest FC 7 11
5 Ferencvárosi TC 6 11
6 MTK Budapest 7 9
7 Kisvárda Master Good 7 9
8 DVSC 7 9
9 PAKSI FC 7 8
10 Nyíregyháza 7 7
11 ZTE FC 7 6
12 Kispest-Honvéd 6 6
7. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   2:2
  -  
Honvéd
3:2
  -   2:4
  -   1:2
  -   3:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök