upert6.jpg

Péter Norbert lett az U19-es válogatott másodedzője

2023. aug. 30.  -  Utánpótlás
Utánpótlás-vezetőnk új lehetősége még több tapasztalatot hoz magával.

Banner Pse

Péter Norbert már hosszú évek óta menedzseli egyre fejlődő utánpótlásbázisunkat. Hétről hétre több csapatunk is a kiemelt ligákban és az akadémiák közt verseng, valamint az U-válogatott időszakokban rendre meghívók érkeznek klubunk háza tájára. Tehetségeink pedig a legjobbak mellett is bizonyítják, Pakson komoly, felépített szakmai munka zajlik a következő generációk körében is. Utánpótlás-vezetőnk új lehetősége most ezt még tovább emelheti

„Július közepén keresett meg Németh Antal, az utánpótlás-válogatottak vezetője a szövetségtől, miszerint szeretnének az U19-es csapathoz asszisztensedzőt kinevezni, és az NBI-es pályaedzői múltam, valamint az utánpótlásban betöltött szerepem miatt rám gondolnának” - mesélte a kapcsolatfelvételről Péter Norbert, aki új kinevezése mellett természetesen a klubunknál felépített munkáját is továbbviheti. „Pár nap alatt megegyeztünk a részletekről, hogy az új munka hogyan végezhető a jelenlegi mellet, ezt ezúton is köszönöm mind a szövetségnek, mind klubunknak. Összességében ezt egy remek lehetőségnek gondolom a saját és a játékosaink szemszögéből egyaránt. Úgy vélem, tehetségeinket, akik fordulóról fordulóra bizonyítanak, fejlődnek, és tesznek érte, hogy a legjobbak közé is bekerüljenek, jobban tudom majd menedzselni, továbbá a legjobbak közt dolgozva, rendre nemzetközi mezőnyben versenyezve megannyi értékes tapasztalatot tudok hazahozni saját bázisunkba is” - így utánpótlás-vezetőnk a pozitívumokról, melyek a válogatott edzői munkával járnak.

Az U19-es válogatott következő összetartására szeptember 3-12. között kerül sor, mely idő alatt a szerbiai Vilotic Kupán vendégeskedik Babó Levente csapata. Az utazó keretbe meghívást kapott fiatal támadónk, Pesti Zoltán is, erről korábban ITT írtunk.

Hajrá, fiatalok! Hajrá, magyarok! Hajrá, Norbi!

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök