vaskulcstor2.jpg

Tört - műteni kell Vast

2023. aug. 20.  -  NB I.
Fiatal tehetségünk rosszul érkezett kulcscsontjára.

Banner Magy2

Vas Gábor az Újpest elleni mérkőzésünk (3-0) hetvenötödik percében, egy ütközést követően érkezett rosszul a gyepre, majd két perccel később bal kulcscsontját fájlalva hordágyon hagyta el a pályát. Sajnos már az elsődleges vizsgálatok is törést feltételeztek, amit aztán a képalkotó felvételek alá is támasztottak. „Ahogy a földre érkeztem, éreztem, nagyobb baj is lehet ebből az esésből. Rögtön törést feltételeztem, aztán ezt a mentők is megerősítették. Kaptam fájdalomcsillapítót, és bevittek a szekszárdi kórházba, ahol a röntgen után már teljesen biztossá vált a törés” - mesélte honlapunknak Vas a szombat késő esti kellemetlen történéseket.

Tehetségünknek tavaly ősszel a jobb vállával gyűlt meg a baja, miután a válogatott szünetben Siófokon játszott edzőmérkőzésünkön kificamodott, és majd’ hat hetet kellett kihagynia. A bal kulcscsonttörését most operálni kell. „Sajnos a műtét elkerülhetetlen, de még nincs pontos időpont, hétfőn újabb vizsgálatok jönnek, de a hét második felében szeretnék túl lenni rajta” - így fiatal, épp újra kiváló formában futballozó játékosunk.

Természetesen Vas Gábor felépülését is folyamatosan nyomon követjük, ahogy azt szurkolóink ilyen esetekben megszokhatták már.

Kitartást, Vasi! Hajrá!

Vaskulcstor1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 0 0
2 Ferencvárosi TC 0 0
3 Nyíregyháza 0 0
4 Kolorcity Kazincbarcika SC 0 0
5 DVSC 0 0
6 DVTK 0 0
7 Újpest FC 0 0
8 ZTE FC 0 0
9 Puskás Akadémia FC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 Kisvárda Master Good 0 0
12 ETO FC Győr 0 0
. forduló erdeményei

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök