skribalbata.jpg

Skribek: Hasznos edzőmeccset játszottunk

2023. aug. 04.  -  NB I.
Gólszerzőnk az Al-Bataeh elleni meccsről nyilatkozott, de kitért sérülésére is.

Banner Magy1

„Egy igazán jó csapat ellen játszottunk” - kezdte a 3-0-ra megnyert ausztriai felkészülési mérkőzésről Skribek. „Összességében uraltuk a meccset, jól és stabilan védekeztünk, mikor úgy adódott. Próbáltunk kreatívan futballozni, és jöttek is a lehetőségek. Három gólt rúgtunk, de akár többet is szerezhettünk volna, hiszen további helyzeteket alakítottunk ki. A találkozó a célját mindenképpen elérte, hasznos meccs volt a bajnoki nélküli hetünkben.”

Támadónk jobb combfeszítője sérült a nyári felkészülési időszakban, így az első fordulóban, az MTK otthonában (1-1) nem tudta vállalni a játékot. „Sajnálom, hogy ki kellett hagynom a szezonnyitót, viszont hétfő óta már újra teljes értékű munkát végzek a csapattal, tehát a Diósgyőr elleni mérkőzésünkre már két hetet készülhetek teljes gőzzel. A sérülésem már a múlté” - tekintett előre huszonkét éves játékosunk, aki a tavalyi szezon tavaszi idényében tizennégy meccsen bizonyított paksi zöld-fehérben.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök