puppzu18val1.jpg

Pupp Zétény az U18-as válogatottban!

2023. júl. 26.  -  Utánpótlás
Fiatal belső védőnk keretösszetartáson vett rész.

Banner Pse

Az U18-as korosztályos válogatott 2023. július 23-26. között Telkiben edzőtáborozott. A 2006-os születésű legjobbak közé csapatunkból Pupp Zétény is meghívót kapott. Zétényt éppen Telkiből hazafelé értük utol, és kértük, meséljen karrierje újabb lépcsőfokáról, hiszen ez volt az első U18-as válogatott teendője, miután korábban az U16-ban már megfordult.

„Nagyon jó érzés volt, mikor megkaptam a válogatott meghívót. Ezúttal ugyan nem volt mérkőzés a programban, de a címeres felszerelésekben már edzeni is megtiszteltetés. Az összetartáson az új formációt kezdtük begyakorolni, átvenni, jórészt ezzel teltek az edzések. Hétfőn és kedden két tréningünk is volt, szerdán pedig egymás közti játékkal zártuk a tábort. Kiváló volt a hangulat, nagyszerű a kapcsolat a stáb és a játékosok között. Úgy érzem, jól mentek az edzések, bizakodó vagyok a jövőt illetően, hiszen ezek után nem is lehet más célom, mint hogy a következő találkozón is ott lehessek” - így Pupp, aki a válogatott kitérő mellett NBIII-as csapatunkkal gőzerővel készül a hétvégén induló következő szezonra.

Tizenhét éves tehetségünk 2022. szeptember végén a Bánk-Dalnoki LA elleni, hazai NBIII-as mérkőzésünk alkalmával debütált második számú csapatunkban és a felnőtt mezőnyben. Ezt a találkozót további húsz(!) összecsapás követte, melyek alkalmával bizonyíthatta tehetségét a tavalyi évadban. Tartalékcsapatunknál az új szezon július 30-án indul Majoson.

„Nagyon készülünk a kezdésre, és egy jó rajtban, majd egy további nagyszerű folytatásban bízunk. Ami engem illet, a következő évben szeretnék egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtani, segíteni a csapatot, valamint rendre kivívni a válogatott tagságot” - fogalmazott fiatal belső védőnk.

Hajrá, Zétény! Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok!

Puppzu18val2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 ETO FC Győr 12 20
5 Ferencvárosi TC 11 19
6 Puskás Akadémia FC 12 18
7 MTK Budapest 12 17
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
12 Nyíregyháza 12 10
13. forduló erdeményei
  -   11.09 12:45
  -   11.09 15:15
  -   11.09 17:30
  -   11.08 19:15
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök