osujp23okt2.jpg

A második egyenlítés után visszaestünk - Osváth

2023. ápr. 16.  -  NB I.
Szélsőnk aláhúzta, ezúttal nem sikerült kijavítani a hibákat.

Banner Magy2

„Sok volt a hiba. Háromszor vétettünk hátul, de úgy gondolom, az egész meccsen nem volt meg bennünk az az átütő erő, ami a korábbi találkozóinkon jellemzett bennünket. Sajnos ma nem tudtuk kijavítani a hibákat, mint az elmúlt hetekben. Nehéz fenntartani egy ilyen sorozatot, még úgy is, hogy a hat siker nagy önbizalmat adott a csapatnak. Ugyanúgy készültünk erre a mérkőzésre is, mint az előzőekre, ma sajnos az Újpest jobb volt, és értékesítette a lehetőségeit. Nem akadt nagy ziccerünk, beadásokból és egy-két lecsorgóból próbálkoztunk. A második játékrész elején ült a játékunk, sikerült kiegyenlíteni, valamint a hazaiak térfelén tartani a labdát, majd visszaestünk. Összességében egy ikszes meccs volt, amiből most az Újpest jött ki jobban” - így a hármas sípszót követően Osváth Attila.

Osujp23okt1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök