erthonv23a_.jpg

Bognár: Bizakodásra adhat okot, hogy rossz játékkal is nyerni tudunk

2023. ápr. 01.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Honvéd elleni mérkőzésünket.

Banner Magy1

„Különösen az első félidőben játszottunk lassabb ritmusban a megszokottnál. Már a mérkőzés előtt éreztem, kicsit megtört a lendületünk a szünettel, de az akarattal és a küzdeni tudással végig elégedett voltam, sőt, voltaképpen a hozzáállásunkkal nyertünk. Még a kihagyott büntető is belefért, ha rossz játékkal nyerni tudunk, az bizakodásra adhat okot a jövőt illetően. Nem szeretem az olyanfajta büntetőket, amivel Varga próbálkozott, nagyobb felelősséggel kell elvégezni a tizenegyeseket, főleg már válogatott lévén. Szerintem ezt most már Ő is tudja. Danit és a fizikumát nem lehet félvállról venni, az utóbbi időben többször is bizonyította, mindig lehet rá számítani, továbbá jó ütemben érkezett a pályára. Büszkék vagyunk a harmadik helyre, azonban ott is kellene ragadni, ha már elértük, persze ez nem lesz egyszerű. Képviselünk olyan játékerőt, ami dobogót érhet” - fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György a zsinórban ötödik győztes bajnokink után.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 3 6
2 Puskás Akadémia FC 3 6
3 Vasas 3 5
4 ETO FC Győr 2 4
5 MTK Budapest 3 4
6 Kisvárda Master Good 3 4
7 PAKSI FC 3 4
8 DVSC 3 3
9 Nyíregyháza 3 3
10 ZTE FC 3 3
11 Kispest-Honvéd 3 3
12 Ferencvárosi TC 2 1
3. forduló erdeményei
  -   12.31 10:00
  -  
Honvéd
2:2
  -   1:0
  -   5:0
  -   2:4
  -   2:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök