Ahogy érkezésemkor is említettem, hála Istennek soha sehol nem volt még gondom a beilleszkedéssel, a paksi öltözőről pedig csak jókat hallottam, így nem csoda, minden gyorsan ment. Minden téren azt kaptam tehát, amire számítottam, mindenki nyitott volt, alig telt el pár nap és teljes értékű családtagnak éreztem magam. A városban még nem voltam sok helyen, de amit eddig láttam, az nagyon tetszik. A szurkolók nagyon kedvesek, pozitívak, és ez nagyon fontos.

 

Úgy érzem, egyre közelebb vagyok hozzá. Az eddig sokat segített, hogy egyelőre folyamatosan egyre többet lehettem a pályán, a kupameccsünket Monoron például végigjátszhattam. Formába kell lendülnöm, szeretnék mihamarabb úgy futballozni, ahogy anno Zalaegerszegen. Ha egyre több erőm lesz, egyre több cselt merek bevállalni. Véleményem szerint már csak hetek kérdése, és újra százszázalékosnak mondhatom magam.

 

Nagyon készültem a mérkőzésre, már előtte tudtam, hogy kilencven perccel számolnak velem, ami nagyon jól esett. Kicsit persze féltem tőle, de végül, úgy hiszem, nem volt gond. A két gól és a gólpassz nagyszerűen hatottak az önbizalmamra, jókor jöttek.