szufc23edzotel1.jpg

NBIII: Javul a játékunk

2023. jan. 25.  -  NB III.
Szekszárdon játszotta harmadik felkészülési mérkőzését második számú csapatunk.
Szekszárdon játszotta harmadik felkészülési mérkőzését második számú csapatunk.
 
Harmadik felkészülési mérkőzés: Szekszárdi UFC - PAKSI FC II. 1 - 1 (1 - 1)
 
Szekszárd, Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont
 
Csapatunk összeállítása
 
Simon (Kovács F. 70’) - Osztermájer (Ádám 60’), Pupp, Gregor - Görög (Skripek 60’), Váncsa (Máté 46’), Nagy (Tóth 60’), Szécsi (Rafael 60’) - Ribár (Ulbert 46’), Horváth (Ignácz 60’), Böde (Palóka 60’)
 
Vezetőedző: Kindl István
 
Gólszerzőnk: Böde
 
Kindl István vezetőedzőnk értékelése: Valamelyest javult a játékunk az elmúlt két mérkőzésünkhöz képest. Immáron egy stabilabb kerettel tudtunk pályára lépni. Az első húsz perc nem a miénk volt, aztán átvettük a játék irányítását. Helyzeteket, ziccereket alakítottunk ki, ám ezekből sajnos csak egyet tudtunk értékesíteni. Az egész mérkőzés folyamán voltak mozzanataink, amik előrelépést mutattak. Nagy öröm a sok lehetőség kiharcolása, négyszer-ötször a végső, kapussal szembeni ziccert rontottuk el. Ezek kihasználásán még javítanunk kell.
 
A további program:
 
2023. január 28., Puskás Akadémia II. - PAKSI FC II.
2023. február 01., Bonyhád - PAKSI FC II.
2023. február 04., Kaposvár - PAKSI FC II.
 
*Felkészülési mérkőzések révén az időpontok és az ellenfelek még változhatnak.
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 7 12
2 ETO FC Győr 7 12
3 Vasas 7 11
4 Újpest FC 7 11
5 Ferencvárosi TC 6 11
6 MTK Budapest 7 9
7 Kisvárda Master Good 7 9
8 DVSC 7 9
9 PAKSI FC 7 8
10 Nyíregyháza 7 7
11 ZTE FC 7 6
12 Kispest-Honvéd 6 6
7. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   2:2
  -  
Honvéd
3:2
  -   2:4
  -   1:2
  -   3:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök