Galambos a szűkített keretben, Égernek sérülés jött közbe
2022. nov. 03. - Utánpótlás
November elején is van kikre figyelnünk az UP-válogatottak körében.
November elején is van kikre figyelnünk az UP-válogatottak körében.
Ahogy arról korábban beszámoltunk már, az U15-ös korosztályos válogatott novemberi programja egy edzőtáborral indult a hosszú hétvégén, amit egy keretszűkítés követett. Nyolcadikán és tizedikén Málta ellen játszik edzőmérkőzést a 2008-as születésű fiatalokból álló nemzeti csapat. A keretbe meghívót kapott Galambos János gólerős belső középpályásunk is, aki aztán munkájával az utazó keretbe is beverekedte magát.
Gratulálunk, Gala! Hajrá!
Az U16-os korosztályos válogatott programja október 30-tól november 03-ig tartott, mely keretében a 2007-es születésű fiatalok két mérkőzést játszottak Fehéroroszország ellen (2-2, 3-1). Nagy örömünkre a keretbe Éger Zsombort is újra beválogatták, sajnos azonban belső védőnk sérülés miatt nem tudott részt venni a táborban, valamint a két mérkőzésen.
„A múlt szombati, Újpest elleni bajnokinkon már fájt a térdem, ami a mérkőzés végére csúnyán be is dagadt. Volt egy rossz becsúszásom, majd többször rá is estem, nem csoda, bevizesedett. Már aznap elkezdtük kezelni, és vasárnap el is utaztam Telkibe, de a szakmai stáb azt javasolta, ne kockáztassak, lesz még lehetőségem. Biztattak, ne keseredjek el, pozitívak a benyomások, gyógyuljon meg a térdem és dolgozzak ugyanilyen keményen tovább” - mesélte honlapunk érdeklődésére Éger, aki azt is hozzátette, mára már szinte minden rendbe jött, a hétvégi bajnoki alkalmával ismét a pályán lehet.
Hajrá, Zsombi!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | DVSC | 12 | 22 |
| 2 | ![]() | PAKSI FC | 12 | 21 |
| 3 | ![]() | Kisvárda Master Good | 11 | 20 |
| 4 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 5 | ![]() | Ferencvárosi TC | 11 | 19 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 12 | 18 |
| 7 | ![]() | MTK Budapest | 12 | 17 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 11 | 10 |
| 12 | ![]() | Nyíregyháza | 12 | 10 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök































