kocskovmtk3a.jpg

Nagyot játszottak a srácok!

2022. ápr. 17.  -  NB I.
Kocsist és Kovácsot is megszólaltattuk kiváló teljesítményük után.
Kocsist és Kovácsot is megszólaltattuk kiváló teljesítményük után.
 banner_magy2.jpg
 
Kocsis Bence (20) és Kovács Nikolász (23) is a téli átigazolási időszakban érkezett hozzánk, előbbi éppen az budapesti kék-fehérektől. Fiatal labdarúgóink nem jegyeznek még sok első osztályú találkozót, így éppen ezért külön megsüvegelendő teljesítményük, amit az éved huszonnyolcadik fordulójában, az MTK ellen (4-0) letettek a pályára. 
 
Kocsis tizenhárom NBI-es találkozónál jár, legutóbb decemberben kezdhetett a legjobbak közt mérkőzést, ám akkor még az MTK színeiben. „Hosszú időszak telt el, mire újra kezdőként léphettem pályára, de ugyanúgy készültem, fókuszáltam a meccsre, mint négy hónapja. Nyilván volt bennem egy minimális izgalom, mivel december már nem most volt, de ez idegeskedésbe nem ment át. Szerencsére aztán minden kiválóan alakult. Az első félidőben kifejezetten jól éreztem magam, és a csapat elképzelése is ült. Szereztünk három találatot, melyek közül egynél gólpasszt adtam. A második félidőben a bal oldali hátvéd poszt egy kicsit idegen volt számomra, de aztán később visszakerültem középre, ahol ismét kellemesen éreztem magam. Örülök a csapat sikerének” - így fiatal középpályásunk. 
 
 kocskovmtk2.jpg
 
Kovács hat OTP Bank Liga mérkőzést számlál eddig, ezúttal pedig némileg rögtönöznie is kellett. „Az én helyzetem egy kicsit speciálisabb volt, hiszen csak a találkozó előtt pár órával tudtam meg, hogy kezdőként léphetek pályára Osváth betegsége miatt. Próbáltam gyorsan mindent átgondolni, mit hogyan is kell csinálni. A poszt nem volt idegen, a négy- és a második félidőben játszott ötvédős rendszerben is feltalálom magam, bár az utóbbi kicsit jobban fekszik számomra. Úgy gondolom, Bence és én is jól alkalmazkodtunk, továbbá, hála Istennek, egy győztes meccsen játszhattunk ennyit kezdőként. Próbáltuk maradéktalanul végigvinni, amit elvárt tőlünk a stáb. Ami a mérkőzést illeti, reménykedtünk benne, hogy hamar lezárjuk majd az összecsapást, ezt meg is tettük az első félidőben. Fontos volt a győzelem, amit szépen megoldottunk” - nyilatkozta honlapunknak jobbszélsőnk. 
 
Szép volt, fiúk!
 
 kocskovmtk1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Újpest FC 1 3
2 Puskás Akadémia FC 1 3
3 PAKSI FC 1 1
4 ZTE FC 1 1
5 DVSC 1 1
6 ETO FC Győr 1 1
7 Nyíregyháza 1 1
8 MTK Budapest 1 1
9 Kisvárda Master Good 1 1
10 Ferencvárosi TC 1 1
11 Kolorcity Kazincbarcika SC 1 0
12 DVTK 1 0
1. forduló erdeményei
  -   3:3
  -   1:1
  -   2:1
  -   3:3
  -   1:1
  -   3:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök